2016. január 18., hétfő

A barna cukor és a fehér cukor

Lehet, hogy a finomított fehér cukor helyett barna cukrot tettünk a kosárba, mert azt éreztük, hogy ez egészségesebb választás lehet az egész család számára. Sajnos azonban ha így gondolod, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak: a nyers vagy finomított fehér cukorhoz képest a barna cukor nagyjából ugyanolyan hatással bír, állítja az amerikai Egészségügyi Minisztérium. A barna cukor fő előnyei sjnos kimerülnek a megjelenésében, a benne található melasz ízében és abban, hogy némiképpen több ásványi anyagot tartalmaz.


Ásványi anyagok

A nyers és a barna cukor egyaránt több ásványi anyagot tartalmaz, mint a finomított fehér cukor, de csak azért, mert bennük még jelen van a melasz. Míg a barna cukor egy hangyányi mennyiségű kalciumot, káliumot, vasat és magnéziumot biztosít a szervezet számára, be kell látni, hogy ezek az összegek túlságosan kicsik ahhoz, hogy valódi egészségügyi ellátásra alkalmasak legyenek, magyarázza a The New York Times egyik cikke. Egy teáskanál barnacukor mindössze 0,02 milligramm vasat tartalmaz, ami eléggé apró összeg, ha azt vesszük, hogy a férfiaknak ebből az ásványi anyagból naponta 8 milligrammot, míg a szülőkpes korú nőknek 18 milligrammot kellene szedniük.


Íz

A nyerscukor és a barnacukor kissé más ízű a melasznak köszönhetően, ami mindenképpen előnynek számít, amennyiben szeretjük a melasz ízét. A barna és a nyerscukor 5, illetve 10%-ban tartalmaz melaszt, állítja a New York Times és hozzáteszi, hogy a sötétebb barna cukorban nagyon összegű melasz van jelen.

2016. január 7., csütörtök

A cukorbetegek is fogyaszthatnak nyírfacukrot és más cukoralkoholt?

A cukorfogyasztás csökkentése nem feltétlenül jelenti azt, hogy édességek nélkül kellene maradnunk. Léteznek ugyanis a cukoralkoholok, közülük is a legismertebb a nyírfacukor, amelyek természetes forrásból származó édesítőszerek és amelyekkel olyan élelmiszereket lehet készíteni, amelyek megnyugtatják az édesszájúakat is, anélkül, hogy “túlfeszültséget” okoznának a vércukorszintben. Ezeket félrevezetően cukoralkoholnak hívják, de igazából sem nem cukrok, sem nem alkoholok, viszont viszonylag biztonságosak bárki számára, beleértve a cukorbetegeket. Azonban fontos tudni azt is, hogy a nyírfacukor fogyasztása nem kockázatmentes. Ha cukorbetegségben szenvedünk, akkor a cukoralkohol bevitelét is figyelemmel kell kísérni és a nyírfacukrot is mértékkel érdemes fogyasztani.


A cukoralkoholok és a mesterséges édesítőszerek

A mesterséges édesítőszereket, mint például a szacharint és az aszpartámot gyakran használják az asztali ckor helyettesítésére, mivel általában nulla kalóriát tartalmaznak és nincsen bennük szénhidrát. A cukoralkoholok ezzel szemben körülbelül 2,6 kalóriát tartalmaznak grammonként és egy kis mennyiségű szénhidrátot is. Azonban mindkét kategóriát általában biztonságosnak tekintenek, a cukorbetegek bátran használhatják mindkét változatot, azonban az American Diabetes Association kimondja, hogy a cukoralkoholok fogyasztását nem szabad túlzásba vinni. A cukoralkoholok még a nem cukorbeegek esetében is nagy mennyiségben okozhatnak puffadásokat, gázokat és hashajtó hatása is jelentkezhet, ami laza székletet és hasmenést eredményezhet. Az FDA szabályozza a mesterséges édesítőszerek és a cukoralkoholok fogyasztását, és ez a szervezet állaánosan biztonságosnak ismeri el mindkét kategóriát.

2015. december 3., csütörtök

Egy átlagos európai körülbelül 25 kilogramm cukrot eszik meg évente, írja David DiSalvo a Forbes.comon publikált cikkéban. “Hogy ez az összes kijöjjön, az azt jelenti, hogy naponta 27,5 teáskanál cukrot fogyasztunk el átlagosan, ami 440 kalóriát jelent”. Mindez azt eredményezi, hogy a cukorfogyasztással kevesebb teret hagyunk az egészséges élelmiszereknek, például az olyan egész élelmiszereknek, mint a zöldségek, a gyümölcsök, a fehérjék és a teljes kiőrlésű gabonák. A cukort túlterhelés miatt előfordulhat, hogy nem érezzük túl jól magunkat. A negatív hatások azonnal jelentkezhetnek, de hosszú távon is problémákat tapasztalhatunk.


Felpörgés és kiégés

A cukor azonnali energiaforrást biztosít, hirtelen felpörget, azonban ez nem tart túl sokáig. Miután a vércukorszint hirtelen felugrik, hogy válaszoljon a nagy mennyiségű cukor elfogyasztására, az anyagcsere gyorsan feldolgozza a cukrot, a szervezet összeomlik, végül pedig a vércukorszint nagyon leesik. Az extrém magas és alacsony vércukorszint cukorérzékenységet vagy egy prediabéteszes állapotot alakíthat ki, éppen ezért nagyon fontos megemlíteni ezeket a tüneteket az orvosunknál.


Agyfagyás

A túl sok cukor fogyasztása nemcsak a szervezetet és az emésztést, hanem az agyat is befolyásolja. A magas cukortartalmú étrend az agyban megnöveli a neurotróf faktort vagy a BDNF-et, ami befolyásolja a memória kialakulását és a tanulást. Ha ködösnek érezzük magunkat a cukor fogyasztása után, akkor lehet, hogy ez az agyi faktor nem megfelelő mennyiségben van jelen a szervezetben.

2015. november 17., kedd

Szorbit a cukorbetegeknek

A cukoralkoholokat, mint például a szorbitot vagy a nyírfacukrot, gyakran használják cukorpótlóként számos ételben. A nyírfacukor és a szorbit gyakran megtlálható a cukormentes élelmiszerekben, a szorbit körülbelül fele olyan édes, mint a hagyományos cukor, a nyírfacukor körülbelül ugyanolyan édes, de mind a két fajta kevesebb kalóriát tartalmaz adagonként. A cukorral ellentétben a nyírfacukor és a szorbit is könnyen metabolizálódik, és alig vagy egyáltalán nem igényelnek semmiféle inzulinválaszt, valamnt nem okoznak drasztikus változásokat a vércukorszintben.


Források

A szorbitot gyakran használják azokban az élelmiszerekben, ahol cél a nedvesség elvesztésének megakadályozása, így lehet például stabilizálni a sütemények és a csokoládé textúráját. A szorbit ezenfelül képes ellenállni a drasztikus hőmérséklet-változásoknak, ami hasznos lehet néhány étel szavatossági idejének kitágításában. A szorbit megtalálható a cukormentes élelmiszerekben, beleértve a rágógumikat, a cukorkékat, a süteményeket, a lekvárokat, a jégkrémeket és a fagyasztott deszerteket. Azt is megállapították, hogy bizonyos nem élelmiszeripari termékekben is jól használható a szorbit, mint például fogkrémben és a szájvízben. A szorbit segít abban, hogy anélkül édesítsük az adott élelmiszert, hogy fogszuvasodással kelljen számolni.


Szorbit és a cukorbetegség

Fontos, hogy a cukorbetegség alatt még a szorbittartalmú cukormentes élelmiszereket is mértékkel fogyasszuk, hisen nagy mennyiségben ezek is megemelhetik a vércukorszintet és megnövelhetik az inzulinválaszt. Míg a szorbitot fel lehet használni a cukor helyett, fontos tisztában lenni azzal, hogy még ez a cukoralkohol is jelentős mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, így a cukorhoz hasonlóan egy idő után megemelheti a vércukorszintet. A cukormentes túlzott bevitele is felesleges kalóriabevitelhet, súlygyarapodáshoz és a vércukorszint csökkent ellenőrzéséhez vezethet.

2015. november 5., csütörtök

A cukor hatása a szoptatós babákra

Az első hat hónapban a baba számára semmilyen más tápanyagra nincs szüksége, csak az anyatejre. Az anyatej fedezi a számára szükséges tápanyagokat, illetve azokat az anyagokat, amelyek biztosítják, hogy a csecsemő védve maradjon az emésztő- és légzőszervi megbetegedésektől, beleértve a kólikát, a szívproblémákat, a vese- és fülgyulladásokat, valamint a fogszuvasodást. Azt is fontos tudni, hogy a szoptatott babáknál sokkal kisebb eséllyel alakulnak ki az élelmiszer-allergiák, mint a tápszerrel táplált társaiknál, állítja az AskDrSears.com. Mivel a szervezetünk biztosítja a babánk számára a fő táplálékot az első évben, éppen ezért nagyon fontos odafigyelni arra, hogy kismamaként is egy egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozást kövessünk.


Cukorban gazdag diéta

A terhesség vagy szoptatás alatt a túlzott cukorfogyasztás, a zsíros vagy sós ételek nagy mennyiségű fogyasztása, nagymértékben megnöveli a babánál az elhízás lehetőségét és esélyét életében egy későbbi szakasában. A Royal Veternary College of London 2007-ben közzétett tanulmánya a ScienceDaily honalpon azt sugallja, hogy az üres kalóriák halmozása a szoptatás alatt ronthatja a baba képességét étvágyának irányításában, illetve elősegítheti később az egészségtelen ételek iránti sóvárgását is. Bár az anyatejben ugyanakkora mennyiségű lakóz van, az anya táplálkozásától és diétájától függetlenül, mégis nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy a káros ételek olyan kémiai stimulánsokat is tartalmaznsk, melyek befolyásolják a baba központi idegrendszerét, megváltoztatják a hormonális jeleket, amelyek szabályoznák, hogy a baba mikor hagyja abba a evést, így már csecsemőkorban megjelenik a túlevés problémája, illetve a baba ilyen esetekben sokkal érzékenyebbé válik az élelmiszerallergiákra.

2015. október 13., kedd

Édesítőszerek a terhesség alatt 1.

Nagyon sok aggodalom van a terhesség alatti étrenddel és táplálkozással kapcsolatban. Az egyik ilyen aggály a mesterséges édesítőszerek és a terhesség között áll fenn. Lehet-e alkalmazni ezeket az édesítőszereket a terhesség alatt? Sok nő teljesen kivágja a cukrot a diétájából ez időre és olyan ételekre és italokra cseréli, amelyek mesterségesen édesítettek.


Alapinformációk

A mesterséges édesítőszerek olyan összetevők, amelyek megédesítik az ételeinket. Az édesítőszerekkel a kész termékekben is találkozunk, például az üdítőitalokban, a desszertekben, az édességekben és a süteményekben. Az édesítőszereknek két kategóriája van, amelyeknek van tápértéke (csak üres kalóriát jelentenek), illetve, amelyeknek nincs (üres kalóriákat nem tartalmaznak).


A nutritív édesítőszerek közé tartoznak a különféle cukrok, például a szacharóz, a dextróz, a méz, a kukoricaszirup, a cukor, a fruktóz és a maltóz. A cukoralkoholok és nutritív édesítőszerek, amelyek gyakran jelen vannak a cukormentesként felcímkézett élelmiszerekben. Technikailag persze a cukoralkoholok nem cukrok, de van bennük olyan kalória, amelyet a szervezet képes zsírrá alakítani. A cukoralkoholok közé tartozik a szorbit, a xilit, az izomalt, a mannit és a hidrogénezett keményítő.


A nem tápanyagdús édesítőszerek nagyon kis mennyiségben is elegendőek, mivel ezeknek jelentős az édesítő hatása. Ezek az édesítőszerek jelen vannak a diétás vagy csökkentett kalóriatartalmú ételekben és italokban. A kutatási eredmények egyelőre azonban korlátozottak, tehát nem tudni biztosan, hogy biztonságos-e rendszeres használatuk a terhesség alatt. A következő nem nutritív édesítőszerek biztonságosnak tekinthetőek a terhesség alatt is: stevia, aceszulfám-K, aszpartám, szukralóz, szachrin, ciklamát. Persze ezek közül leginkább a stevia használata ajánlott, ami sokkal természetesebb, mint a többi. A többit csak mértékkel lehet használni.

2015. október 4., vasárnap

Túlzott cukorfogyasztás a harmadik trimeszterben

A táplálkozás a terhesség előtt, alatt és után is hatással lehet a baba egészségére. Elengedhetetlen éppen ezért, hogy a terhes nők egy kiegyensúlyozott étrendet kövessenek, ami megfelelően ellátja a magzatot, miközben a kismamának is megfelelő táplálkozási támogatást ad. A túl sok szénhidrát és a cukros élelmiszerek fogyasztása egészségügyi problémákat okozhat és a baba túlzott súlygyarapodásához vezethet.


Cukorfogyasztás

Azoknál a terhes nőknél, akik már a terhesség előtt is 2-es típusú cukorbetegségtől szenvedtek vagy, akiknél terhességi cukorbetegséget diagnosztizáltak, nagyon fontos, hogy a terhesség alatt szabályozzák a cukorfogyasztást és fenntartsák az egész terhesség alatt az egészséges vércukorszintet. A MayoClinic.com szerint a kiegyensúlyozott cukorkontroll csökkentheti a vetélés, a halvaszületés kockázatát, illetve az olyan születési rendellenességeket is ki lehet küszöbölni, amelyek befolyásolják a szív, az agy és a gerinc egészségét. A magas vércukorszint növeli a koraszülés kockázatát. Azonban még ha az anya nem is cukorbeteg, mégis túl sok cukrot fogyaszt, akkor az megnövelheti a baba sőlyát túlságosan és súlyos komplikációkhoz vezethet, például magas vérnyomáshoz, illetve praeeclampsiához is. A baba a születés után még sárgaságban is szenvedhet, éppen emiatt nagyon fontos odafigyelni a kiegyensúlyozott cukorfogyasztásra.